Valamelyik tévé hiradójában hallom a bombahírt: két diák valahol hazánkban kapott egy-egy pofont. Ez ma egy országos televízióban vezető hír. Én manapság médiasztár lehetnék, persze csak akkor, ha mostanság is megkapnám azokat a taslikat, amelyeket szüleimtől, tanáraimtól, edzőimtől gyermekkoromban kaptam. No és ha a tv mindig beszámolna róla. Szüleim abszolút jogosnak érezték, hogy ők döntsék el adnak vagy nem, jár vagy nem az a pofon. Manapság már nem lenne ehhez joguk, mert ez családon belüli bántalmazás és a törvény bünteti. Amikor a suliban vagy edzésen fenékbe rúgott nevelőm, a szüleink nem rohantak be hozzájuk, nem álltak csak azért mellénk mert a gyerekei vagyunk, rábízták a tanárainkra - miként fegyelmezzenek, mi pedig ha tudtuk ,hogy vétkeztünk inkább eltitkoltuk, szégyelltük a büntetésünket, behúztuk fülünket. Harminc év távlatából is azt gondolom, jót tettek azok a pofonok. Lehet, de ez az idő elmúlt - mondják - haladni kell a korral: manapság pofonok nélkül is lehet illetve kell, kötelességre-, bűntudatra-, felelősségre és jóérzésre nevelni. Biztos így van hiszen azok mondják akik értenek ehhez, én hiszek nekik, csak közben hallgatom a másik bombahírt: beperelték a tanítót, lehülyézték és megverték a tanárt és csak csóválom a fejem...tényleg elhaladt mellettem valami….